Az első szabványokat Angliában, a XIX. században alkották meg. Az ipari és technikai fejlődés során nyilvánvalóvá vált, hogy olyan egységesítést elősegítő megoldásokra van szükség, amelyek nemzeti és világszinten is elfogadottak, ismertek. A mai értelemben vett szabványos előírások Magyarországon már 1868-tól megjelentek. Az 1880-as évekre egyre inkább általánossá vált az a nézet, mely szerint a továbbiakban a szabványosítás intézményesített rendszerére van szükség.
A magyar állami szabványosítás 1995-ig két, – országos és ágazati- szinten működött, és a jogszabályokhoz hasonlóan a szabványok betartása is kötelező volt. A magyar szabványosítás rendszerét a nemzeti szabványosításról szóló 1995. évi XXVIII. törvény hatályba lépése formálta át. A törvény értelmében megalakult a Magyar Szabványügyi Testület (MSZT) mint Magyarország nemzeti szabványügyi szervezete.
Fontos tudni, hogy a szabványokat (beleértve a visszavont szabványokat is) részeiben vagy egészében az MSZT engedélye nélkül másolni, sokszorosítani, forgalmazni, árusítani vagy bármilyen egyéb módon terjeszteni, közreadni tilos.
Idegen nyelvű szabvány magyar nyelvű változatának megjelentetésére az egyetlen jogszerű, hivatalos megoldás a Magyar Szabványügyi Testület által kiadott, az idegen nyelvű forrásszabvánnyal megegyezőséget garantáló magyar nyelvű nemzeti szabvány.
A szabványok nemzetközi, európai vagy nemzeti szintű megegyezést és elfogadtatást garantálnak, amely még a legmagasabb szintű szakirodalom esetében sem valósul meg, hiszen az csupán egy ember vagy szűk szerzői csoport magánvéleménye, és nem közmegegyezés eredménye.
Szabvány nem tartalmazhat jogszabálynak ellentmondó szabályokat. Ilyenfajta ellentmondás a gyakorlatban ritka, hiszen az Európai Unió tagországai számára kötelező alapelv, hogy a műszaki jogszabályok csak alapvető követelményeket tartalmazzanak, a szabványok pedig ezek teljesítéséhez kínáljanak önkéntesen alkalmazható megoldásokat. Gondoljunk bele, ha jogszabály tartalmazná az önkéntesen alkalmazható megoldásokat, az többek közt lerontaná, illetve tönkretenné a szabványok tudástranszferben betöltött szerepét, mert a jogszabály konzervál egy esetleg már túlhaladott műszaki megoldást és csak egy részleges, összefüggései nélküli ismerethalmazt emel ki a szabványból.
Egy adott szabványra hivatkozni a jelzet pontos megadásával lehet, ekkor konkrétan egy adott szabványra hivatkozunk. Lehetőség van azonban ún. rugalmas hivatkozásra, ebben az esetben a jelzet végén szereplő évszámot nem írjuk ki, jelezvén, hogy az adott szabvány aktuális változatát kell figyelembe venni.
Ne feledjük, szabvány alkalmazása előtt fontos meggyőződni arról, hogy az adott szabványnak jelent-e meg módosítása, helyesbítése, vagy épp nincs-e visszavonva!
Biztonsági jelzések esetében is különösen fontos, hogy legyen egy egységes keretrendszer, ami iránymutatást ad és ne legyenek félreértések, tévesztések, szándékolatlan félreinformálások, stb. Ezen a területen kiemelendő a munkahelyen alkalmazandó biztonsági és egészségvédelmi jelzésekről szóló 2/1998. (I. 16.) MüM rendelet és az MSZ EN ISO 7010:2020 Grafikus szimbólumok. Biztonsági színek és biztonsági jelzések. Regisztrált biztonsági jelzések című szabvány.
A hatályos jogszabálynak és a mindenkor érvényes szabványnak megfelelő tábláinkat keresse webshopunkban!

Szerző: Földházi Ákos
munkavédelmi szakmérnök
Magyar Munkavédelmi Akadémia
-

Az épületben napelem/PV-rendszer üzemel! matrica / tábla (piktogram + felirat)
725 Ft – 2300 FtÁrtartomány: 725 Ft - 2300 Ft + ÁFA Bruttó: 921 Ft-tól Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -

Kézi tűzjelző matrica / tábla (ISO 7010-F005 piktogram)
225 Ft – 2150 FtÁrtartomány: 225 Ft - 2150 Ft + ÁFA Bruttó: 286 Ft-tól Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -

Tűzveszély! Dohányzás és nyílt láng használata tilos! matrica / tábla (piktogram + felirat)
725 Ft – 4300 FtÁrtartomány: 725 Ft - 4300 Ft + ÁFA Bruttó: 921 Ft-tól Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -

Tilos a dohányzás (5 nyelvű, 39/2013. (II. 14.) Korm. rend.) matrica / tábla (piktogram + felirat)
825 Ft – 1500 FtÁrtartomány: 825 Ft - 1500 Ft + ÁFA Bruttó: 1048 Ft-tól Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -

Illetékteleneknek belépni tilos! álló matrica / tábla (piktogram + felirat)
725 Ft – 2300 FtÁrtartomány: 725 Ft - 2300 Ft + ÁFA Bruttó: 921 Ft-tól Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -

Vészleállító matrica
330 Ft + ÁFA Bruttó: 419 Ft Kosárba teszem -

Vigyázz! Nagyfeszültség! Életveszélyes! tábla
5900 Ft + ÁFA Bruttó: 7493 Ft Kosárba teszem -

Munkaterület (összegző tábla)
8250 Ft – 15950 FtÁrtartomány: 8250 Ft - 15950 Ft + ÁFA Bruttó: 10478 Ft-tól Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -

Fejvédő, hallásvédő és védőszemüveg használata kötelező! matrica / tábla (piktogram + felirat)
725 Ft – 2300 FtÁrtartomány: 725 Ft - 2300 Ft + ÁFA Bruttó: 921 Ft-tól Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
