A Munkavédelmi Törvény végrehajtási rendeletének 2025.02.26-án lépett életbe a módosítása, a munkavédelmi szakemberek kötelező alkalmazásával kapcsolatos enyhítéseket tartalmaz.
Nem árulunk el nagy titkot, ha azt mondjuk, minden munkahelyen előfordulnak veszélyek, még ha ez nem is mindig egyértelmű számunkra. Sokak számára az is ismeretes, hogy vannak a „munkavédelmisek”, akik egy munkahelyen a munkavédelemmel kapcsolatos dolgokkal foglalkoznak. Azt már talán kevesebben tudják, hogy nem az egyes munkáltatókon múlik, hogy foglalkoztatnak-e munkavédelmi szakembert, vagy sem. Jogszabály a Munkavédelmi Törvény végrehajtási rendeletének 2. melléklet 3. pontja pontosan leírja, hogy mely iparágban, hány fős munkavállalói létszám esetén napi, heti hány órában középfokú vagy felsőfokú munkavédelmi szakképesítésű személyt kell foglalkoztatni.
Egyes esetekben nincs szükség munkavédelmi szakképesítésű személy foglalkoztatására, ha maga munkáltató vagy munkavállalói közül kijelölt személy rendelkezik a szükséges ismeretekkel, készséggel és jártassággal. A most hatályba lépett módosítás lényege, hogy bővíti ezen esetek körét.
Melyek ezek az esetek?
- A legfeljebb 9 fő munkavállalót foglalkoztató munkáltató (mikrovállalkozás) esetén;
- a II. veszélyességi osztályba tartozó, 50 főnél kevesebb munkavállalót foglalkoztat munkáltató esetén;
- a III. veszélyességi osztályba tartozó, 100 főnél kevesebb munkavállalót foglalkoztató munkáltató esetén (2025.02.26-tól).
Akkor most a fenti esetekben kell munkavédelmi szakember vagy sem?
Ennek megértéséhez tudnunk kell, hogy a munkavédelmi feladatok két csoportba sorolhatók. Az olyan tevékenységek, amelyeket munkavédelmi szakember (pontosabban: munkavédelmi szakképesítésű személy), kell, hogy elvégezzen, munkabiztonsági szaktevékenységnek nevezzük. Ezeket a tevékenységeket a Munkavédelmi Törvény tételesen megnevez. pl.: a munkabaleset kivizsgálása, kockázatértékelés elkészítése, veszélyes gépek munkavédelmi üzembehelyezését megelőző előzetes vizsgálat lefolytatása, stb. (21.§,23.§, 45.§, 54.§ (6) és (8), 56.§, 65.§ (2) és (3)).
Ezeken kívül rendkívül sok feladat adódhat, ami munkavédelemmel kapcsolatos, de jogszabály nem köti ezeket végzettséghez (oktatás megtartása, egyéni védőeszközök beszerzése, nyilvántartások vezetése, villamos felülvizsgálatok megrendelése, veszélyes anyagok biztonsági adatlapjainak beszerzése, munkavédelmi bejárások tartása, munkabiztonsági jelölések ellenőrzése stb.).
A munkabiztonsági szaktevékenység esetében továbbra is kötelező a munkavédelmi szakképesítésű szakember igénybevétele, azonban a többi munkavédelmi jellegű feladatot elvégezheti olyan kolléga is, akinek tudása és gyakorlata ezek elvégzéséhez.
Sajnos sok munkáltató elsősorban azért nem foglalkoztat állandó jelleggel munkavédelmi szakembert, mert számára ez csak plusz költséget jelent. Szintén gyakori, hogy tévesen gondolja a munkáltatót, hogy ő vagy munkavállalója rendelkezi a munkavédelmi feladatok ellátására szükséges ismeretekkel, készséggel és jártassággal. Számtalan esetben a munkavédelmi feladatokat egyébként is túlterhelt kollégára bízza. Ezek azt eredményezhetik, hogy ezen feladatok elsikkadnak, vagy kifogásolható módon lesznek elvégezve, melyek utólag komoly problémát jelenthetnek.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a munkavédelmi szakember foglalkoztatása utólag rendszerint kifizetődő. Gondoljunk csak arra, hogy
- egy gép, berendezés esetében szükséges lehet eldönteni, kell-e valamilyen államilag elismert végzettség a kezeléshez;
- meg kell határozni, hogy milyen szintű változások esetén kell az oktatási tematikát kiegészíteni;
- korábban nem használt veszélyes anyag alkalmazása esetén a kockázatbecslést rövid idő alatt ki kell egészíteni;
- az egyéni védőeszközök beszállítója kifogy a megszokott védőkesztyűből és olyan alternatívát kínál, aminek védelmi képessége nem mindenben azonos a korábban használtéval;
- minden jogszabályváltozás esetén meg kell vizsgálni, továbbra is minden előírást kielégít-e a munkáltató,
- stb.
Sok munkáltatónál alkalmazott jó gyakorlat a hosszú távra szerződött külső szolgáltató alkalmazása. A szolgáltató a megállapodásnak megfelelően a munkabiztonsági szaktevékenységen túl az egyes feladatok ellátásában is részt vesz, és az ad-hoc jellegű problémákat is gyorsan, szakértelemmel oldja meg, levéve ezzel jelentős mennyiségű adminisztrációs, dokumentációs terhet a munkáltató válláról.

Szerző: Földházi Ákos
munkavédelmi szakmérnök
Magyar Munkavédelmi Akadémia
-

Munkagép-közlekedés! padlójelölő (ISO 7010-W014 piktogram)
3300 Ft – 7370 FtÁrtartomány: 3300 Ft - 7370 Ft + ÁFA Bruttó: 4191 Ft-tól Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -

Munkagép-közlekedés! matrica (ISO 7010-W014 piktogram)
250 Ft – 365 FtÁrtartomány: 250 Ft - 365 Ft + ÁFA Bruttó: 318 Ft-tól Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -

A gép hatósugarában tartózkodni tilos! matrica / tábla (piktogram + felirat)
800 Ft – 2530 FtÁrtartomány: 800 Ft - 2530 Ft + ÁFA Bruttó: 1016 Ft-tól Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -

Tűzvédelmi oktatási napló
675 Ft + ÁFA Bruttó: 857 Ft -

Munkavédelmi oktatási napló
675 Ft + ÁFA Bruttó: 857 Ft -

Munkabaleseti napló
700 Ft + ÁFA Bruttó: 889 Ft -

Védőlábbeli használata kötelező! matrica (ISO 7010-M008 piktogram)
250 Ft – 365 FtÁrtartomány: 250 Ft - 365 Ft + ÁFA Bruttó: 318 Ft-tól Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -

Fejvédő használata kötelező! matrica (ISO 7010-M014 piktogram)
250 Ft – 365 FtÁrtartomány: 250 Ft - 365 Ft + ÁFA Bruttó: 318 Ft-tól Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
